Horalky a nagyvilágban

Világkiállítások, nyári olimpia, híres építészek, turisták és diákok hada az egész világból alakítják azt a kiváló hangulatot, ami a multikulturális katalán fővárost jellemzi. Elég csak a La Ramblán végigsétálni és megcsodálni az utcai művészek találékonyságát. Rambla elvezet minket a kikötőig, ahol a hatalmas turista hajókon kívül számtalan vitorlással és yachttal találkozhatunk. A kikötőből felvonóval fel lehet jutni a Montjuic hegyre, ahol a gyönyörű kilátás mellett többek között megtalálható az olimpiai stadion is.
A leghíresebb barcelonai látványosság a Sagrada Familia templom. Antoni Gaudi remekműve talán a világ leglátogatottabb helyeinek egyike. Ezt a pazar templomot már vagy 100éve nem sikerült befejezni és gyanítom még vagy 100évig nem is fog sikerülni, így az egekig magasló keskeny tornyok, a daru és az állványzat bizalmas szimbiózist alkotnak egymással. Amúgy Gaudi egyéb pazar műveit a város különböző pontjain fel lehet fedezni, csak nyitott szemmel kell járni az utcákat. A Katalán rész egy másik híres művésszel is összeköthető. Figueres városába született a szürrealista Salvador Dalí. Még életében a szülővárosában egy régi színházból létrehozta a saját múzeumát. Számos tárgy tényleg érdekes, de akadnak olyanok is, ahol az ember fél órás gondolkodás után sem jön rá az alkotó mondanivalójára. Ha egyáltalán volt neki…
Összességében Barcelona az egyik legkedvesebb városom, imádom a hangulatát. Biztos, hogy alkalomadtán újra visszalátogatok ide.

Valamikor tavaly ősszel, pont egy borús napon kaptam egy email.„Búvártúra Karibon! Gyere Te is!”. Naná, hogy megyek…
Guadeloupe, Antiqua, Barbuda környéke volt a cél, 16napos hajós- szárazföldes túra. Poin-a-Pitre városában landoltunk, autókat béreltünk s onnan irány Deshaies – a szállásunk. Az utazás úgy volt eltervezve, hogy pár nap szárazföld, majd vitorlázás, búvárkodás. Guadeloupe szigetet úgy írnám le, hogy dimbes-dombos, csodás, még érintetlen tengerparttal, buja esőerdővel, vulkánnal és vízesésekkel. Sajnos mindezt beárnyékolja a fogyasztói társadalom fejlődésére jellemző szeméthegyek és érdekes mód ( nem sűrűn lakott sziget) a dugók. Voltunk a Deshaies-hez közel eső vízesésnél, vize egy kisebb tavacskába gyűlt, ahol fürödni is lehetett. Másnap megmásztuk a Soufriére vulkánt, ami a sziget nyugati részén Basse-Terre mellett van. Felfelé kb. 2,5 óra volt az út és elég meredek is - főleg a vége felé - de a pazar látvány fentről megéri a fáradtságot. A kráternél elég büdös van a kénes gázok miatt, de ki lehetett bírni. Lefelé menet pedig a hegy lábánál található meleg vizű medencében lehetett kipihenni a fáradságot.
A sziget a múzeumokból sem szenved hiányt. Elsőként a kakaómúzeumot látogattuk meg, ahol örömmel konstatáltuk, hogy végig lehet kóstolni a különféle csokikat és csoki-likőröket. Ennek örömére gyorsan beiktattuk a programba a többi fellelhető múzeumot is: rummúzeumot és a kávémúzeumot. A sziget keleti felén található a Grande-Terre, ahol a Karib-tenger találkozik az Atlanti óceánnal. Sziklás part és az óriási hullámok csodálatos látványt nyújtanak. A szikla tetején egy kőkereszt jelzi a sziget végét. A visszafelé úton megálltunk a fehér homokjáról híres Santa Anna strandon. Nagyon kíváncsiak voltunk rá, mert a fotóját majd minden képeslapon meg lehet találni. Kicsit csalódtunk a szemét miatt.
Búvárkodtunk a Cousteau Reserve-ben (Cousteau Nemzeti Parkban). Csodaszép tengeri világ, teljesen más mint az etalonként emlegetett Vörös tenger. Legyező korallok, barracudák, languszták és sok-sok teknőc. Zavartalanul úszni egy teknőssel a nagy csendben, az ő kis nyugodt ritmusában felejthetetlen élmény volt.

Krétán legelőször 10évvel ezelőtt voltam, de abból a nyaralásból már csak arra emlékszem, mikor az akkori barátnőm úgy döntött, hogy kidobja a repjegyeket, mert azt gondolta hogy egyirányúak. Mikor ez kiderült, természetesen már a szemétkosarunk ki volt ürítve és mi 1 órán keresztül egy hatalmas konténer szemétben kerestük a repjegyeket. Ezt az idillikus élményt már csak az tetőzte, hogy a mellettünk elhaladó turisták fotóztak minket, mint látványosságot, miközben mi nyakig a szemétben kutakodunk.

Kréta amúgy a legnagyobb görög sziget, hegyes-dombos, gyönyörű partvidékkel és májustól októberig szép napos! Az európai civilizáció bölcsőjének mondják, hisz már 5000évvel ezelőtt is fejlett civilizáció lakta. Erre a legszebb bizonyíték Knosszosz, ami pár kilométerre fekszik Heraklion várostól. Nagy meglepetésemre, az itteni régészeti munkák rekonstruálással is egybe vannak kötve, így a mostani látogatásomkor már a romok sokkal épebbek voltak. A Knosszoszi Palota i.e. 1500-ban a Thera vulkánkitörésnek köszönhetően egy földcsuszamlás okán semmisült meg, majd egy brit régész Sir Arthur Evans találta meg a romjait és azóta is feltárás alatt van.

Az egyik nagy kedvencem a Vai-i strand, ami Kréta északkeleti részén található. Azt mondják róla, hogy ez az egyetlen olyan strand Európában, ahol természetes datolyapálmafa sorok vannak. Állítólag még a 9. században az arabok ültették be a partot velük. Mellesleg itt forgatták a Bounty csoki reklámját is! Csodaszép. Nyaralásunk ugyan csak pár napra koncentrálódott, de nagyon érdekesnek találtam még Spinalongát, ahol az egyik legnagyobb erődítmény található Krétán és persze Eulondát, ahol a tengerben a víz alá került város Olous romjait láthatjuk.

Remélem a jövőben még lesz alkalmam megcsodálni ennek a szigetnek a többi rejtett szépségeit is.

Borús, ködös, néha esős hideg. Ebben az időben a város felfedezésére nem igazán kívánkozik az ember. Épp ezért jelentett kellemes csalódást, hogy bármerre jártunk Kölnben, mindenfelé utcazenészekbe, aszfaltművészekbe, vidám, bohém alakokba botlottunk. A dóm és a Heimarkt közötti Rajna-part tele van kávézókkal és dzsesszkocsmákkal – és meglepő, de a szürke hétköznapokban is előszeretettel múlatják az időt hajnalig tartó partikkal.
A második nagy élmény, mikor az ember kijön a főpályaudvarról és szembetalálja magát a monumentális katedrálissal. Én már többször láttam, de látványa mindig lenyűgöz. 157m magasságával a világ harmadik legmagasabb gótikus székesegyháza és persze nem véletlenül lett Köln szimbóluma és a Világörökség része. A város középpontjában található, kiváló kiindulási és tájékozódási pont, hisz mindenhonnan jól látszik. Az ismertető szerint a XIII. század közepén kezdték el építeni és 632!! év múlva sikerült csak befejezni. Viszont az eredmény lenyűgöző, már-már nem evilági. A katedrális tornyaiból pazar kilátásban lehet részünk és a főoltár mögött ott a Háromkirályok ereklyetartója, ami a középkori aranyművesség egyik leghíresebb remeke.
Elmaradt ugyan a csoki-szökőkút és a Ludwig múzeum megnézése, de remélem hamarosan újra felkereshetem ezt a gyönyörű várost.

Üzleti útra készültem Bukarestbe és úgy adódott, hogy az utat átszállással kellett megoldanom. Nem voltam épp elragadtatva a dologtól, de nem volt mit tenni, felültem hát a Jászvásárra induló Malév közvetlen járatra. Landolás után viszont kellemes meglepetések fogadtak. Az omladozó reptérről nem beszélnék, viszont bent a városban csodálatos időutazásban lehetett részem. Esti sétámat megkezdve megtudtam, hogy a hét dombra épülő város ma 350ezer ember otthona. Történelmi központját az Unirii tér jelenti, innen vágtam hát neki a város felfedezésének. Megnéztem kívülről a Nemzeti Színházat és a 4 múzeumot magában foglaló belvárosi Kultúrpalotát, ami sajnos a felújítás miatt belülről egyenlőre nem látogatható a turisták számára. Kár, mivelhogy szerepel a romániai 7 csoda listáján. Kívülről viszont lenyűgöző az épület.
Amúgy nemcsak itt, de városszerte folynak a kisebb-nagyobb építkezések, felújítások a csodálatos, de már kissé „megkopott” épületeken. A nagy város-csodáló sétám után egy kellemes vacsora és a vidékre oly jellemző minőségi bor a feteasca alba, amit a helyiek csak szőke szépségnek neveznek megtette a hatását. A szállodai szobámba ágyba dőlve jó hangulatban nyugtáztam, hogy EZT A KITÉRŐT KÁR LETT VOLNA KIHAGYNI, s 1-2 év múlva remélhetőleg a felújítások befejezte után biztos, hogy újra meglátogatom ezt a romantikus város.

Úgy alakult, hogy augusztus végén a hosszú hétvége alkalmával leugrottunk Horvátországba egy kicsit csobbanni. 5 és fél óra alatt már tengerparton van az ember, hát miért ne használja ki? Krk szigete a cél, ismerjük már az ottani búvárbázist. Gyönyörű időt fogtunk ki mind a 4 napra, szél és hullámmentes volt a tenger. A tengeri élővilág persze nem annyira bőséges, mint például a Vörös tengeri, de azért láttunk gyönyörű csigákat, apró csikóhalat és jó pár polipot. És persze roncsmerülés sem maradhatott ki. Megnéztük a Silói roncsot, ami kb. 30m-en fekszik, egy görög teherhajó volt, ami 1968-ban merült el egy viharban a Silói öbölben. Sajnos kicsit zaccos volt a víz, de ennek ellenére is sok kőhalat, rákot és spirál férget láttunk. Be lehetett úszni a belsejébe a kormányállásnál és vakmerőbbek lemehettek a hajómotorhoz is. A legenda arról szól, hogy a kapitány amikor látta, hogy a hajójának vége, odakötözte magát a kormányhoz és együtt süllyedtek el, maradványait később a búvárok megtalálták és felhozták.
A 4 nap jól telt el, már alig várom a következő csobbanási lehetőséget.

Szombaton hajnalban érkeztünk meg Strassbourga. Kicsit fáradtan ugyan, de annál nagyobb lelkesedéssel vágtunk bele ennek a gyönyörű városnak a felfedezésébe. A város történelme mintegy 2000 éves. Az elzászi város számtalan kis csatornájával minket Velencére emlékeztetett. Megnéztük az Európai Parlament monumentális épületét, de itt található még az Európa Tanács és az Emberi Jogok Európai Bírósága is, nemhiába szokták Strassbourgot Európa egyik politikai fővárosának tartani. Nekünk mégis a legjobban a Ill szigeten elterülő történelmi belváros Grand Ile tetszett,mint megtudtuk az Unesco 1988-ban felvette a Világörökség listájára.. .szerintünk jogosan, mert a „Gyönyörű kertek, paloták, pompa és fényűzés a francia királyokkal együtt költözött a városba…”
Másnap elindultunk az A35ös úton lefelé, hogy megnézzük a Franciaország egyik legeredetibb állapotában fennmaradt középkori lovagvárát a Haut Koenigsbourgot.
A 12.században épült vár egy ideig a Habsburg dinasztiának adott helyet, majd a 20. század elején az eredeti tervek és állapotokat figyelembe véve teljesen felújították, így megcsodálhattuk a korhű lovagtermeket és bástyákat. Egy jó ebéd után nekivágtunk a Vogézek hegyvonulatnak ahol is Cernay városából kiindulva a Route des Cretes útvonalat követve vágtunk neki a hegyvonulat felfedezésének. Az útvonalon rengetek a háborús emlékmű, mivel a II. világháborúban ez frontvonal volt. Első megállónk Vieil Armandnál volt,a II. világháború elesettjeinek állít emléket. Megnéztük a múzeumot és a több ezer egyforma fehér kereszttel teli temetőt, megrázó látványt nyújtott. Majd utunkat a Grand Ballon csúcs felé vettük, amely a Vogézek legmagasabb (1424 m) pontja. Már messziről látható egy óriási fehér gömb a hegycsúcson, ami mint megtudtuk egy működő radarállomás. A táj kopár ugyan, de a kilátás a környező vidékre nagyon szép és persze itt is volt háborús emlékmű, mint számtalan más helyen Franciaországban, de ez már majd egy következő blog témája.

„ Civilizáció, komfort és kényelem. De mi lenne velünk nélküled?” olvastam minap és elgondolkodtam, tényleg, mi lenne?

Hiteles választ csak akkor tud adni az ember, ha ténylegesen ki is próbálja. Így megvolt a nagy elhatározás, beiratkoztam egy 3 napos túlélő programra a Magas – Bakonyba. Többek között vidám küldetések, vadászat, közös főzés, játék és falusi élet megismerése szerepelnek a napirenden. Hurrá, irány a nagy kaland!

A szállásunkat erdei tábori viszonyokhoz hasonlítanám, persze áram nélkül. De azért használhattunk viharlámpákat, gyertyákat, gyufát, fejszét, fűrészt... Minden nap megadták az ételhez szükséges nyersanyagok megtalálási pontjait, valamint az elkészítéséhez szükséges kellékeket, beleértve a vizet is. Hát hogy is fogalmazzak…érdekes volt! Még jó,hogy azért vittem magammal néhány nasit, hogy éhen ne haljak.
Én személy szerint kicsit rövidnek találtam a programot, mert mire aklimatizálódhattam volna, már haza is kellett jönnünk. Rengeteg tudást, tapasztalatot szereztem a természetről és az állatokról, mindezek mellett sikerült teljesen kikapcsolnom – munkát, problémákat, stresszes szitukat teljesen mellőztem... Sajnos be kell hogy valljam, a hálózati áram, mobil telefon, internet, városi zaj és a benzingőz 1 percre sem hiányzott. Mindenkinek csak ajánlani tudom, próbáljátok ki!
PT.

Egész évben június 25.-ét vártam, ezen a napon ugyanis nekivágtunk 12 diákkal és néhány tanárral egyetemben a nagyvilágnak. Magyarországon majd Ausztrián át, Csehországon keresztül elértük Németországot, ahol megpihentünk. Egy kiadós alvás után nekivágtunk újra az útnak és délután elértük a rostocki kikötőt, ahonnan 2,5 óra alatt komppal átjutottunk Dániába. Autóbuszra szálltunk és a főváros felé vettük az irányt. Koppenhágában meglátogattuk a városházát, a parlamentet, sétáltunk a vízparton és megnéztük Dánia nemzeti szimbólumának kikiáltott Kis hableányt. Utunk ezután Svédországba vezetett, Malmobe. Sok minden szépet láttunk ott is, de az élményeket mégiscsak a szállásunk tetőzte, ami egy kiszuperált vagonban, puritán körülmények között valósult meg. Majd Goteborg következett. Hatalmas kikötője ámulatba ejtett bennünket, s irigykedve csodáltuk az egyetemi részt is. De a régi jól bevált szokásunk - miszerint a bevásárlóközpont parki részében megpihenve, a kenőmájas szendvicset előhúztuk és jó ízűen falatoztunk – keltette a legnagyobb felhajtást. Bátran kijelenthetem, mi is látványosságnak számítottunk ott és akkor! Délután újra útra keltünk, cél Norvégia, Oslo. Reggel megcsodáltuk a város meseszép parkját, a Frognert, skanzent látogattunk, s imádtuk, hogy mindenhová komppal közlekedhetünk. Délutáni program közé tartozott a viking hajók megtekintése, sétálás a belvárosban, ahol az Egyetemet, a Parlamentet, a Királyi kastélyt és a Nemzeti színházat is megtekinthettük. Majd újra buszra szállva éjszakai utazással Stokholmba jutottunk. 1 napos városnézés, és ismét éjszaki járattal Trelleborg következett, ahol már várt minket a komp, amellyel Németországba jutunk. Az út 6 óra volt, de élveztük minden pillanatát. 7 emeletes hatalmas kompon, mintha csak egy kis városba lennénk mindent megtalálhatunk és mondanom sem kell, hogy a 6 órás út pillanatok alatt elröppent. Németországba újra buszra szállva már az otthont céloztuk meg, így jó néhány órás utazás után végre megpillanthattuk a Budapest táblát. Rengeteg új élménnyel tértünk haza, és bár az út nagyon fárasztó volt, de minden pillanatát sikerült kiélveznünk.

2009. július 7. van. Korábban keltünk a megszokottnál, mert mára félnapos hajókirándulás lett betervezve. A kikötőbe 8 férőhelyes Tyuk-tyuk taxival jutottunk le, és már a taxisofőr önmagában is egy élmény volt, amikor a városon keresztül és az alagútban is 80km/h sebességgel száguldott végig, holott a táblán 30as volt jelezve. 8 órára mindenki megérkezett és egyszer csak szembetaláltuk magunkat egy 3 emeletes gyönyörű kalózhajóval, a SULTAN II.-vel. A beszállás után egy „kalóz” körbejárt egy hatalmas sassal, mindenki vállára odaültette s így fotózkodhattunk. Néhány perc után kifutottunk, ezzel egy időben felhangzott a Vangelis Titánjai c. dal és elkezdődött a kalóz-show ami egész délelőtt tartott. A kalózok táncoltak és énekeltek, kötélen másztak és árbocokon ugráltak, valami felejthetetlen előadás volt. Majd ebéd következett, friss grillezett hal zöldségkörettel, pazar volt ez is. Egy kis szieszta után a hajó lehorgonyzott a tenger közepén, és az álomszép türkizkék víz csak úgy vonzott minket a csobbanásra. A víz kellemes volt és így teljesen felfrissülve visszafelé hajózva kezdetét vette az újabb show, ezúttal fakírok előadásában. Természetesen ezt is csak ámulva néztük és mire felocsúdtunk már újra a kikötőben voltunk. A hajót új élmények és emlékek tömkelegével hagytuk el, s megfogadtuk, ha egyszer ismét Hammametben járunk, megismételjük.